Túra utak Győrújbaráton

kicsiknek, nagyoknak, kevés idővel rendelkezőknek, bárkinek

2015 tavaszán 3, kb 5 km-es séta utat jelöltünk ki Győrújbaráton a Gyermektábor mellett. Célunk ezzel, hogy a természetbe csalogassunk olyanokat is akinek nincs komoly túrafelszerlése, vagy sok ideje messzi hegyekbe utazni. Kis gyerekkel vagy  idősekkel, futva vagy sétálva, bár kinek szeretettel ajánljuk.

  • Kiindulás: Győrújbarát -hegy, Gyermektábor buszmegállótól.
  • Itt nagyméretű információs tábla várja a látogatókat, térképpel, útvonalleírással, természeti értékek bemutatásáva.
  • Az utak sűrűn jelöltek és többször is keresztezik egymást.
  • Több ponton jelölve van a már megtett és a még hátralévő táv.

A térkép online is elérhető: Győrújbaráti séta utak  

Az utak a Földművelésügyi Minisztérium Zöld forrás támogatásával valósult meg. 

Letölthető térkép: 

Bringázz a Sokorón át!

Kerékpárút Ménfőcsanaktól Pannonhalmáig

A séta utakkal párhuzamosan egy kerékpár utat is kijelöltünk. Mozogni jó, egészsges, a bringa környezetbarát, a Sokoró pedig minden évszakban gyönyörű, de méltatlanul mellőzött. 

  • Az útvonal a Ménfői vasútállomástól indul, ahol egy tábla várja az érdeklődőket, útvonallal és a tájvédelmi körzet értékeinek bemutatásával. 
  • Vasútállomástól vasútállmásig tart a 34 km-es útvonal
  • Lehet rövidíteni vagy hosszabbítani, kinek mihez van kedve.  

A térkép online is elérhető: Sokorói Bringaút

Az út a Földművelésügyi Minisztérium 2014 évi Zöld Forrás támogatásával valósult meg.


Napközis Tábor 2017

Idén is volt napközis táborunk! A 2 x 5 nap alatt az ember és a természet kapcsolatával foglalkoztunk. Első nap a körülöttünk élő állatokkal foglalkoztunk és benéztünk egy méhészetbe is. Másnap Tényőről átgyalogoltunk Felpécre, ahol a tájházban azt néztük meg, régen hogy éltek harmóniában az emberek a természettel. A szerdai nap  a gyógynövényekről szólt, a csütörtök pedig a háztáji állatokról. Pénteken rendszereztük az eddig megszerzett ismereteket és játszottunk még egy nagyot. 

Kölcsönkenyér.hu! 

Közösségi adok-kapok: kattints a logóra részletekért! 

Korábbi akcióink 

Az elmúlt évek dióhéjban

Eddig működésünk során újítottunk fel és fejlesztettünk tanösvényeket, jelöltünk ki új túra utakat, 6 nyáron napközis tábort szerveztünk. Számtalan túrát vezettünk, csere-bere alkalmat szerveztünk, mosószódát árultunk. Pályáztunk sok mindenre, eszközeink (laptop, nyomtató, projektor, vászon, stb) és kommunikációnk fejlesztésére. 

Ahogy időnk engedi, szép lassan beszámolunk mindenről.